Te vagy a hercegem?

Minden nőt foglalkoztat a szerelem kérdése. Még a férfiakat is, hiába tagadják az egójuk. Sokan nem szeretnek érzelgősnek tűnni, egyesek játszák a meghódíthatatlant, közben legbelül sóvárognak a bizsergető érzés után. Nem kell senkinek sem megjátszania magát, úgyis mindenkiről tudjuk az igazságot: az ember társas lény, szükségünk van egy másik fél gyengédségére és szeretetére. Akárhogy is fejezzük ki magunkat, minden irány az IGAZI keresésére utal. Manapság nagyon elterjedt az "egymásra találás éve" és az "ikerlelkek egyesülése" kijelentés. Tudjuk ez valójában mit takar? Honnan tudod, hogy melyik az igazi? Miért vagy biztos benne, hogy Ő nem csak egy újabb állomás az életben? Szerencsés az, aki tudja a pontos választ. Én inkább nem mondok semmit, mert nem ismerem a jövőt. Férjhez mentem akihez akartam, de nemtudom, hogy mi lesz 13 év múlva. Sőt, azt se tudom, mi lesz 3 hónap múlva. De nem is ezeken kell gondolkozni. Nem azon kell remegni, hogy jól választottunk-e, mert úgysem tudhatod abban a pillanatban. Az élet és az idő hosszúsága megadja majd a válaszokat. Ha elhagyott, had menjen, ha jön egy újabb, fogadjad. Véleményem szerint addig vagyunk valakivel, amíg dolgunk van vele. Ha mindent megtanultunk, esetleg mi tanítotttunk a másiknak valamit és közös utunk nem tartalmaz mást, a kapcsolat elporlad. Ideje tovább lépni, nem pedig tüzet csiholni a semmiből. Ha valami hanyatlik, annak oka van. Méghozzá számtalan. Érezned kell, hogy menned vagy maradnod kell. De tisztában kell lenned a helyes döntéshez önmagaddal.

Szerettem egy fiút huszonévesen. Hatalmas harcok folytak közöttünk heti szinten, mégis kitartottunk egymás mellett négy évig. Szerettük egymást, de valami mégsem passzolt. Tudtuk, ha ez továbbra is így megy, egymást fogjuk tönkretenni. Hibáztattunk mindenkit: a szülőket, a barátokat, az időhiány miatt a munkahelyet, a féltékeny hiénákat akik mindig beleszóltak a szerelmünkbe. Vége lett, újra kezdtük, megint vége lett, megint egymásra találtunk. Végtelennek tűnő szakítások és kibékülések sorozatába csöppentünk, majd Ő mondta ki végleg a végét, mert én képtelen voltam rá. Messze kerültünk egymástól, mindenki új életet kezdett, aztán az a bizonyos arc és név homályba fulladt. 

Szerettem egy fiút harmincba fordulva. Imádtam a bohóságát, a nevetését, a lazaságát. Vele vissza kaptam elhanyagolt tinédzser-korszakomat. Buliztunk, ittunk, nevettünk, újra éltük a fiatalságot. Arra tanított, hogy lazítsak a tempómon, ne legyek olyan kemény magamhoz, segített felszabadult lenni és élvezni az életet. Aztán eljött az a pont, ahol hanyatlani kezdett minden. Addig süllyedtem, hogy még én könyörögtem azért, hogy ne hagyjon el. Teljesen feladtam magamat, azt, aki valaha voltam, és próbáltam olyanná válni, akit Ő bálványoz. Mondanom se kell, hamar véget ért ez a felvonás. Nem tudok az lenni, akit maga melett szeretne tudni. Elhagyott. Teljesen összetörtem. Senki voltam nélküle. Legalábbis azt hittem. Aztán újra elkövettem a múlt hibáit: megalázkodás, megbocsátás, jópofizás, csak legyél velem! Egy idő után persze rájöttem, hogy tovább kell állnom, ha jót akarok magamnak.

Fiúk jöttek-mentek, volt akit szerettem, volt akit csak barátként tiszteltem. Eltelt pár év, mire rájöttem, hogy  problémám fő oka az elengedés. Nem volt nekem semmi bajom az egyedülléttel, csak azzal, hogy tartozni akartam valakihez. A valahova tartozás lételemem volt mindig is. Nem akartam sosem kirekesztett lenni, pedig életem nagy részében mégis az voltam. Ha voltam egy fiúval, azt akartam, hogy örökké tartson, hogy hozzá tartozhassak. Nem számított, hogy nem tett felhőtlenül boldoggá és egy idő után már semmit sem adott. Csak megakartam magyarázni az egómnak, hogy tartozok valakihez. Mégha csak illúzió is volt.

Az embernek meg kell értenie, hogy semmi sem állandó. Sem a barátok, sem a szerelmek, sem a lakhely, sem a világ. De ez így van jól kitalálva. Mi lenne, ha mindig csak ugyanazt csinálnánk? Mindig ugyanazokkal találkoznánk? Egy idő után nem érne minket új impulzus. Ahhoz, hogy tapasztaljunk, fejlődjünk, szükségünk van a változásra. A változás pedig az állandóból való kilépés. Ezért vannak az életben buktatók, amiket ha más oldalról vizsgálunk meg, rájövünk, hogy valami újnak a kezdete. Mindig tanulhatunk mást. Csak ehhez az kell, hogy éljünk a lehetőségekkel. Nem azt mondom, hogy mindenki legyen "Igen Ember" (mint a filmben), természetesen mérlegelni mindig kell. És tudd, hogy minden út egyfelé vezet: a sorsodhoz. Mindegy, hogy öt vagy huszonöt év múlva érkezel oda, a lényeg az ÚTon van, a tapasztaláson, a tanuláson. Mégegy fontos dolog: maradj mozgásban, a változásban! Én is szoktam topogni egy helyben, de eléggé unalmas dolog. Kipróbálhatod te is. De sose feledd, ha megnézted valaminek az egyik oldalát, nézd meg a másikat is! Ahogy nincs a sötétség fény nélkül, úgy nincs a rossz a jó nélkül, csupán minden nézőpont kérdése!

Hogy ki a Te herceged vagy hercegnőd? Véleményem szerint minden egyes ember, aki felé érzelmet táplálsz. Ha valamilyen érzést kivált belőled, megéri foglalkozni a dologgal. Ha csak egy hétre, hát becsüld meg, ha egy évre, tapasztalj! Sosem tudhatod, hogy kivel mennyi időd lesz, ezért azt mondom, hogy a tanításuk minden percet megér, csak láss, figyelj, tanulj, és ha már semmit sem ad, lépj egy lépcsőfokot.