Ki vagyok én?

Sokszor feltettem magamnak a kérdést több ezer hasonlóval együtt, mint a "hová tartok?", "mi a sorsom?", "ki az én hercegem?" és még sorolhatnám. De kérdéseket gyártani mindenki tud. Sőt, nagy titkot nem árulok el azzal, hogy minden ember fejében naponta zakatolnak megválaszolatlan, esetleg folytonosan visszatérő, már-már idegesítő szavak, amelyek végén ott villog az a bizonyos jel: ???

Amikor kislány voltam, azt képzeltem, hogy egy emberi testbe zárt madár vagyok, akit valahogy újra meg kell tanítani repülni. Rajzlapokat kezdtem össze ragasztani, amiket a karomra erősítettem és úgy csapkodtam vele, hogy előszőr csak összegyűrődött, majd darabokban lehullott a pulóveremről. Csalódott voltam, hogy abban a bezártságban kell továbbra is élnem, és nem élvezhetem a repülés szabadságát, a szárnyalást szelek hátán. Így vissza gondolva, immár felnőtt fejjel látom, hogy a probléma sokkal összetettebb mint a repülni vágyás. Ugyan, miért akarna egy gyerek repülni? Hiszen még névről se ismertem Pán Pétert. Egy dologra határozottan emlékszem, az pedig a bezártság érzése. Nem kulcsra a szobában, hanem lélekben. Azért akartam repülni, mert azt hittem, az szabadságot ad. Persze egy madárnak igen, de konkrétan mit jelent az emberi szabadság? - Ha a lelked szárnyalhat. Ami abból adódik, hogy azt csinálod, amit szeretsz. Maga a cselekvésben felszabadulsz, kibontakozol, átadod magad az élménynek, és ha minden tökéletes, megszűnik az idő körülötted. Nem veszed észre, ha rád esteledett, nem vagy éhes, nem vagy fáradt, csak magad vagy a művel amit csinálsz. Ez az igazi szabadság, a lélek szárnyalása.

Más akartam lenni, mint aki vagyok, vagy amit tudni véltem magamról. Olyan akartam lenni, mint senki más, dolgokat csinálni, mint amikre senki nem képes. Hogy miért? Mert ki akartam tűnni a tömegből. Nem valaki akartam lenni, csak Én . De nemtudtam, ki vagyok. Csupán találgattam. A legtöbbször azt hallottam, hogy nem vagyok jó. Nem jó tanuló, nem segítő gyerek, nem példás magatartású, nem tisztelettudó....tükörképemben pedig visszhangzó monológok: csúnya vagyok, buta vagyok, nem szerethető gyerek vagyok. Talán azért is akartam repülni, hogy magam mögött hagyhassam ezt a gonosz világot és ott landoljak, ahol minden szép és jó, de legfőképp én vagyok a JÓ. 

Tizenéves korszakomban indult el a tükör-utálatom is. Először arra használtam, hogy reggelente sok kenceficével eltakarjam a hibáimat, esténként pedig, hogy lemostam-e mindent, ami napközben rámrakódott. Sosem álltam úgy előtte, hogy csinosan látnám magam benne. Egy idő után már észre sem vettem, hogy mit nézek. Smink fel, smink le. Maszk fel, maszk le. Aztán úgy voltam az egésszel, hogy már untam az agyonra használt álarcokat mert nem segítettek semmiben. Mégcsak jobban sem éreztem tőle magam. A tükör az ellenségem, tehát kivonjuk a forgalomból. Ha nincs tükör, nem vagyok én sem.

Újabb évek teltek el. Az állandó menekülés önmagam elől felemésztett. Huszas éveim végén találkoztam valakivel aki áttörést jelentett a fóbiámat illetően. Egy gyakorlatot kellett végrehajtanom minden nap a tükör előtt: "Nézz bele. Nézd meg magad. Lásd, hogy milyen szép vagy. Mond magadnak, hogy szeretlek." Megpróbáltam számtalanszor, de mihelyst megláttam a tükörképem, elsírtam magam. Képtelen voltam magamat látni, nemhogy megszólalni. Újabb évek peregtek, emberek jöttek-mentek, aztán megismerkedtem egy kedves lánnyal. Meglepően gyorsan barátok lettünk, szinte egyik napról a másikra megszűnt a távolságtartásom az emberek felé. Úgy éreztem, ez a lány gyógyít engem. Igazából mindketten pozitív hatással voltunk egymás életére és gondolkodására. Hatalmas változásokon mentem keresztül anélkül, hogy valaki lökdösött volna. Egy nap eszembe jutott újra a tükör-gyakorlat, és megcsináltam! Mindenféle erőlködés nélkül láttam magamat, és hetek múlva kimondtam, hogy szeretem magamat. 

Innen indult minden, a pozitív megnyilvánulások vonzották a következőt, a tanulságokat megértettem és levontam. Örülök, hogy ma az vagyok, aki. Nem vagyok sem híres, sem csodaszép, sem tökéletes, csak Én. Legalább merek önmagam lenni. A fő kérdésre még én is keresem a választ, de sejtem azt is, hogy a válasz Te magad vagy. Nem egy dologtól vagy az, aki, hanem sok-sok apróság tesz jellegzetessé. Neked csak annyi a dolgod, hogy engedd szabadon azt, ami benned van, és ne szégyeld! Engedd, hogy a lelked szabadon szárnyalhasson, engedd, hogy szabad légy!